Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Bibí

Átadták a századik Mol Bubi állomást csütörtökön a III. kerületi Kolosy téren, ezzel együtt további két tucat dokkoló is elérhetővé válik, így 12 kerületben 112 gyűjtőponton vehető igénybe a fővárosban a közösségi kerékpáros-hálózat, 1270 kerékpárral.

3

Két keréken
Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos ígérete szerint mostantól félévente lesznek olyan sajtóbeszélgetések, mint a minap A Grundon, ahol minden aktuális, kerékpározást érintő témát végig lehet beszélni. Ezúttal kiderült például, hogy rendeződött a budapesti városvezetés és a Magyar Kerékpárosklub kapcsolata, valamint hogy a Bartók Béla úti bringasáv számára „kedvező a csillagok állása”.
1

Félmilliárd forintnyi uniós pénzből épült meg egy tiszafüredi kerékpáros kilátó. Átadása után alig fél évvel lezárták az épületet, bringával nem lehet fölmenni rá, mert életveszélyes. Pedig egy hungarikumboltot is berendeztek az alföldi kilátó tetejére.
4

2

8

47

12

28

22

1

1

3


39

17

1

15

41

7


1


1

vezérkomment: Balogh Ákos Gergely

3

2











21

A Gyurcsány-párt szóvivője szerint Orbán miatt okoznak halálos balesetet a részeg biciklisek, hiszen a miniszterelnök akarta a KRESZ-t átírni, hogy alkoholfogyasztást követően is lehessen kerékpározni.

100

Nappal magába szívja a fényt, éjszaka pedig 10 órán át „világít” egy rövid kerékpárút-szakasz a lengyelországi Lidzbark Warmiński közelében.

Különféle állami támogatásokkal ösztönözné a biciklis közlekedést Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos.

3

Kétéves a MOL Bubi közbringarendszer, ennek örömére szív alakban bicikliztek és lufikat engedtek a magasba a Hősök terén.

3

Csak a bicaj kellett neki: kivágott egy fát egy kínai férfi, hogy meglovasítson egy biciklit.

12

Ezres nagyságrendben vonultak a bringások az újbudai Bartók Béla úton, hogy megvalósuljon a forgalomcsillapítás és a kerékpárút.

27

Egy holland férfi, Bruin Bergmeester egyszerre szeretett volna futópadon izzadni és biciklizni, ezért megalkotta a futóbiciklit.

2

Budapest főpolgármestere, Tarlós István szerint 500 ezer ember utazik a hármas metróval, ebből adódik a politikus szónoki felvetése: „Képzeljenek el 500 ezer biciklit!”

6

Budapest belvárosában hajtott ki fékezés és körülnézés nélkül troli elé egy biciklis futár. Egy hajszálon múlt.

1

Ez a videó arról szól, hogyan építették ki Amszterdamban a kerékpáros infrastruktúrát és hogyan szorították vissza az autós közlekedést a holland fővárosban.

9